Őt a kiságyban nem látták,
és magára hagyták.
Éjjel kísérték szüleit el.
S mikor bemosolygott a reggel –
Egyedül volt a kis szobában.
Sírt anyját kezdte kiáltani,
De nem hallotta senki, senki,
Mert félt mindenki.
Kimerülve a kiáltásba,
Eszébe jutott imádsága.
„Segíts meg Jézusom!”
A vad poroszlók arra jártak.
„Jézust” halván rögtön megálltak
Hisz erre vártak.
Vitték az őrsre a gyermeket.
Ő csak könyörgött: „Jézus segíts meg”!
Mert kis kezét összekötözték,
- Alig négy éves kicsi lányka -
Félve néz fel a vad bírákra.
Kis imádsága egyre hangzik:
„Drága Jézusom,
Erős váram vagy nekem tudom!”
Egy poroszló arcul ütötte.
Mit tehetett? Tovább kiáltott.
„Jézusom segíts meg, Te Áldott!
- Ez is egy álnok!
Minek éljen? vesződni vele?
Mindig kíséri anyja szelleme…
S ott rögtön halálra ítélték.
Máglyák égtek, s rajta a hívek,
Krisztust valló hős keresztyének.
A zsoltár ének
a máglyán is szállt az ajkakon.
Az egyik őr hozta az úton
a kisleánykát;
S a tűzbe dobta…
*
Ők elmentek, vértanúk száza
Hitükért a kínos halálba.
És nékünk drága az ő emlékük!
Hitünk megújul, s magunkba szállva,
Fogadjuk újból,
hogy mi is hűk leszünk.
Segíts meg minket Istenünk!