(Dénes Ferenc)

Hogy szent szíved bús könnyeimre 
még mindig figyel, 
s áldott szavad hangzik még felém…
Hogy utamon nem hagysz magamra, 
nem ölsz meg, mint halálra méltót, 
de megtapostad ama régi kígyót, 
mely tönkretette emberéletünk…
Hogy szívemben van égő vágy utánad, 
hogy mindent, mindent megtalálok nálad, 
mire szükségem van…
Hogy bűneimet még meg tudom bánni, 
az elveszettek sorsát tudom szánni, 
hogy szabad sírni, szabad mosolyogni, 
s gyarló életemet Tehozzád vonszolni, 
hogy egedből még rám ragyog a nap, 
s aki hozzád jön, mind kegyelmet kap…
Hogy van még ruhám és van kenyerem, 
hogy van még IGE és van KEGYELEM, 
s hogy e kegyelemből, 
Fiad érdeméért 
– ígéreted szerint – 
a mennyet elnyerem: 
KÖSZÖNÖM, ISTENEM!

(Makovei János)

Istenem, leszáll az alkony
Elül a nappali forró elégedetlenkedés.
Csönd lesz végre, ismét itt,
Itt e földön, ahol a békesség oly kevés.

Istenem, leszáll az alkony
S lelkünkben végigremeg a hűs varázs.
Amikor minden sebünk
Naponta gyötör, ég és eleven parázs.

Csöndes alkonyatkor Uram,
Hozzád emelem könyörgő jajszavam.
Hűs alkonyatkor, összetörve
E csöndben színed elé vetem magam.

Két szemem nem lát Téged,
S két kezem fáradtan most nem tapint,
De érzem, Te benne vagy
A csöndben, ha a nap utolsó sugara int.

Érzem, itt lehetsz oly közel,
Hogy elérhet sóvárgó, érted vágyó szívem,
Hogy újra kelhet a föld porából
S az égre nézhet fel, beléd vetett hitem.

Amikor bús lelkemet is eléri
Hűs alkonyatkor hatalmas Istenközelséged,
Ó, én jó Uram, adj nekem,
Adj, mindörökre hűs, alkonyati békességet.

Ha ez alkonyatkor most újra
Felhangzana gyönyörű, emberkereső szavad
Hadd lenne boldog válaszom:
Jövök Uram! Éden útja már egészen szabad.

Legyen végre embermilliók
Édene, átoktól, bűntől megszabadult tudat,
Add drága mennyei Atyám
Ismerjem, bírjam, hirdessem ezt az utat.

Istenem, ha leszáll az alkony
És elül a nappali forró elégedetlenkedés,
Csönd lesz már szívemben is.
Béke! – Aki Te vagy! Ez már nem kevés!

Budapest, 1963. február 12.  (1969. március 21.)

(Túrmezei Erzsébet)

Új éneket, újat!
minden reggel újat!
Új hajnal hasadtán
új titkok tárulnak.
Új virágok nyílnak,
ha régiek hullnak,
új öröm, új hála
ha sebek gyógyulnak.
Énekek ébrednek:
új ének az Úrnak!

Új éneket, újat:
új szívvel, élettel!
Üdét, mint a harmat!
frisset, mint a reggel!
Új kegyelem árad,
új hittel előre
csodáról-csodára,
erőről-erőre.
Remények csendülnek,
életek újulnak,
Énekek zendülnek,
új ének az Úrnak.

(Kárász Izabella)

Köszönjük Néked, örök Isten,
Hogy egy új évvel megáldottál,
Hogy szolgálhat a lelkünk Néked
S megláthatunk a csillagoknál.

Leborulunk a hideg kőre,
Tiszta szívünket felmutatjuk,
Köszönő szavunk csendes mégis:
Tudjuk, hogy válaszod megkapjuk.

Az élet ezer útvesztője
Ez új évet is megkísérti.
Add, hogyha elköszönünk tőle
Szívünk maradjon tiszta, égi.

Milyen öröm, hogy megint itt van
Egy új éve a kegyelemnek.
Áraszd reá e bús világra
Minden áldását az egeknek.

Hirdetjük szent és igaz vággyal,
Hogy Tiéd legyen minden itten;
Hogy egy új évvel megáldottál
Köszönjük néked, örök Isten!

(Füle Lajos)

Békességed, mint a folyóvíz, 
körülvesz és ölelve ringat. 
Te vagy a Cél, Te vagy a partja
az álmaimnak.

Te jössz felém a holnapokban, 
Te integetsz tűnt napjaimból. 
Hozzád fogok elérni egyszer
a földi lét határain túl

szegényen is gazdag reménnyel, 
fáradtan is örömre frissen.
Lelkem kitör únt börtönéből, 
hogy szüntelen ujjongja: Isten!

(Nagy Méda)

Vagy. Léted sugárzó fénye ott ragyog
minden ember szemén.
A fűszál harmatában is Te tükröződöl,
és a fák lombkoronája is a Te neved suttogja.
Téged hordoz karján a viharzó szél,
szigorod hirdeti a villámok suhanása,
szereteted a nap lágy ölelése, a szellő
simogatása és esőd, a mindeneket megenyhítő.
Szépséged rejtett tüze lángol az alkonyi
fényben és szikrázik minden kis virágban,
megül a gyermekarc báján, a fiatalság
lánglobogásán és elomlik az öregek
szelíd derűjében. Nagyságod hirdeti
minden teremtett dolog s a teremtményeid
kezenyomán fakadt minden alkotás
csak tehozzád visz közelebb, Isten,
hogy kiteljesedjék a végső igazság
Tebenned, mert hozzádig fut minden út
és minden lépcső előtted alázkodik,
amelyen az ember szívét emelve Feléd közelít.

(Bódás János)

Meghódolok Uram előtted. 
Hatalmad látom, ismerem. 
Neked köszönhetem, hogy lettem: 
Te vagy teremtő Istenem. 
 
Neked köszönhetem hogy élek,
s ezer halálos buktatón 
nem vesztem el, - hiszen Te voltál 
megtartóm és oltalmazóm. 

S mert az ördög zsákmánya lettem, 
és veszni tért az életem, 
- hogy megszerezd, - a véred árán 
megváltóm is lettél nekem. 

Áldásodat meg nem becsültem, 
eltaszítottam kezedet, 
Te türelmesen csak megáldasz, 
mert jóság vagy és szeretet. 

Vigasztalás az is, ha méltán 
meg-megdorgálsz, s ha néha versz, 
mert bíztat a hit: gyermekednek 
tekintesz, s mint Atyám, nevelsz. 

S ha majd az életem kialszik, 
nem zár pokol, se sírhalom. 
Tenálad vár az üdv, az élet, 
mert Irgalom vagy, Irgalom. 

(Túrmezei Erzsébet)

Olyan jó élni Isten műhelyében,
ott formáltatni hűséges kezében
kemény vésővel, döngő kalapáccsal,
szerető, szelíd, szent simogatással.
 
Látni, hogy íme szobrok száza készül,
néhány vonással naponta egészül.
A Mester keze percre sem pihen meg.
Eszközei munkálnak, nem pihennek.
 
Tudni, hogy kemény, ormótlan kő voltam,
akaratjára soha nem hajoltam,
dacos énemről lepattant a véső.
És hálát adni, hogy még most sem késő.
 
Csodálni Őt, amint szeretve fárad,
amint nem sajnál drága életárat
odaadni, értem és odaadni másért:
egy megtörésért, hozzáfordulásért.
 
Csodálni Őt, ki annyi büszke lelket
szeretetével örök rabul ejtett.
Sziklatömböket döntött le a porba,
hogy átformálja szépséges szoborba.
 
Igen, csodálom Őt. Csak Őt csodálom.

(Losonczi Léna)

Boldog vagyok, mert szememet 
fel, a hegyekre emelem, 
lábadnál hallva tanításod, 
édes Megváltóm, Mesterem.                 
------------------
Boldog vagyok, mert szegény lelkem 
Általad gazdag lehetett, 
boldog, ha bűnöm miatt sírok, 
mert vigasztalást nyerhetek.

Boldog vagyok, ha a szívemben 
alázat, csend és béke van, 
boldog, ha embertársaimhoz 
mindig szelíden szól szavam.

Boldog vagyok, mert szent Igédre 
lelkem naponta éhezik, 
s az igazságra szomjazó mind 
– tudom – megelégíttetik.

Boldog vagyok, ha megbocsátok, 
mert én is irgalmat nyerek, 
boldog, mert megtisztított szívvel 
meglátom majd Istenemet.

Boldog vagyok, mert megváltottként 
békességre igyekezem, 
és Jézus Krisztus érdeméért 
gyermekének neveztetem.

Boldog vagyok, ha Őérette 
háborúságot szenvedek, 
ha kicsúfolnak és megvetnek 
a hitemért az emberek.

Boldog vagyok, ha szidalmaznak, 
ha gonoszt szólnak ellenem, 
mert tudom – Jézus megígérte –, 
a mennyországban lesz helyem.                 
---------------------
Boldog vagyok, ujjong a lelkem, 
mert a jutalmam végtelen, 
bőséges lesz ott fenn a mennyben, 
hol dicsérhetem Istenem!