Ti, kapuk, emeljétek fel fejeteket!
Táruljatok, örökkévaló ajtók!
Salamonnak ékes oszlopai,
Jeruzsálem faragott kapui,
nem tudjátok-e, ki az, aki jő,
az alázatos, szamáron ülő?
Nem tudjátok-e, hogy köztetek járt,
itt prédikált a boltívek alatt,
itt tanított, a lába itt haladt!
Népéhez jött Ő, de népe szíve
nem fogadta be, zárva maradt.
És nem fogadja az ősi templom,
nem tárulnak a százados ajtók,
nem ismeri fel igazi Urát,
ki korbáccsal tisztítja templomát...
S mint lázadónak, legméltóbb helye:
városon kívül a gyalázat hegye.
Évezredek múltán lehulltak a falak,
a kapuknak már csak romjai beszélnek.
S az örökkön Élőt hirdetik a szelek,
zengik, hogy boldogok, akik Őrá várnak,
jövetele előtt híven kaput tárnak.
Ti, kapuk, emeljétek fel fejeteket!
Lehajtott fejek, emelkedjetek,
bús szívek, ó, tárjatok ma ajtót!
Tekintsetek fel, hisz Ő közeleg!
Már nem szegényen jő. Számotokra
a legnagyobb gazdagságot hozza.
Fogadjátok Őt királyi módon,
Úrhoz méltóan, királyi trónon,
hűségesküvel, hős megvallással,
halálig tartó odaadással!
Hozsannátok diadallal zengjen,
mert uralkodik földön és mennyen,
és egy napon minden szem meglátja,
hogy Ő a dicsőség örök Királya!